A dán fővárosba október végén látogattam el két barátnőmmel. Az odaút alatt megfogadtuk, hogy az első hely, amit szeretnénk látni Koppenhágában, az Nyhavn kikötője – azt hiszem ez az a kép, ami az emberek többségének eszébe jut Koppenhágára gondolva. Így hát megvolt a tökéletes első benyomás, amit programok sorozata követett. Ha szeretnél többet megtudni a város látnivalóiról, szállásról, közlekedésről vagy csak egyéb érdekességekről, itt mindent megtalálsz.
Látnivalók
1. nap
Elsősorban az ingyenes városnéző túrákat ajánlom mindenki figyelmébe. Pár hónapja fedeztem fel, hogy bármely városba is vezessen utunk Európában, szinte mindenhol megtalálhatóak ezek a pár órás, önkéntesek által szervezett programok. Angol nyelvismeret szükséges ezekhez, illetve a legtöbb helyen spanyol idegenvezetéssel is találkoztam, de érdemes utánajárni, hogy egyéb nyelveken is indítanak-e túrákat. Ez tökéletes módja a város történelmének megismeréséhez, ezenkívül az idegenvezetők nagyon sok érdekes dolgot mesélnek a kultúráról, nyelvről és a helyiekről. Nem utolsósorban számomra az utazások egyik legértékesebb része beszédbe elegyedni a helyiekkel – hiszen az önkéntes idegenvezetők többnyire az adott városban is élnek – ez pedig remek alkalom arra, hogy kikérjük véleményüket arról, hová érdemes még ellátogatni vagy éppen hogy mi a kedvenc éttermük, kávézójuk, stb. A koppenhágai free walking tour a következő helyeket érintette: városháza, Christiansborg palota, régi városközpont, Nyhavn kikötő, Amalienborg palota. Az alábbi linken található a túra, amire érdemes előre feljelentkezni: http://www.copenhagenfreewalkingtours.dk/
Innen Koppenhága ikonikus helyéhez, a Kis Hableány szobrához indultunk. Mivel ez az egyik leghíresebb látványosság, rengeteg ember vette körül az egyébként nem túl nagy szobrot, mégis a közelébe tudtunk férkőzni és leülni a vízpartra. A sok ember ellenére van a helynek egy különös hangulata, nyugalommal tölti el az embert, megéri megnézni, hiszen közel is van a többi látnivalóhoz.
Egyébként ami hihetetlenül megkönnyíti a turisták dolgát Koppenhágában, az az, hogy minden látványosság egy környéken van, így az mind gyalogosan megközelíthető.A programok között persze betér az ember egy-egy kávéra, ebédre, aminek nálam szintén nagy szerepe van az utazások során, úgyhogy szerintem ne ezzel spóroljunk az időn – ilyenkor leülünk, elgondolkodunk, figyeljük az embereket és egyszerűen átérezzük a város hangulatát, nem utolsósorban megkóstolhatjuk a helyi specialitásokat…ami nálam elengedhetetlen. És ha már a kávénál tartunk – ha skandináv országokban jár az ember, akarva akaratlanul találkozni fog az Espresso House nevű – egyébként svéd – kávéházlánccal, ami nekünk törzshelyünkké vált ezalatt a hosszú két nap alatt, ugyanakkor érdemes betérni egy-egy kisebb, autentikusabb helyre is.
2. nap
Második napunkon Christianiába mentünk, ami a központtól nem messze található. Ez a hippik által alapított “állam” Koppenhága egyik legnagyobb turistaattrakciója. Önálló városrész amit külön törvény szabályoz, kapuján áthaladva pedig azt olvashatjuk, hogy amint belépünk, elhagyjuk az Európai Uniót. Elve, hogy mindenki szabadon élhet és azt tehet, amit akar, mégis hoztak két szabályt – bár lehet, hogy ez csak szóbeszéd – mégpedig hogy nem szabad fotókat készíteni, és tilos futni, mert az pánikot kelt. Földutak, színes, graffitis házak jellemzik az utcákat, ahol zene szól és úgy árulják a füvet a rengeteg standon kipakolva, mintha valami piacon lennénk…tényleg, mintha hirtelen egy másik világba csöppentünk volna. Azt rögtön megállapítottunk, hogy valószínűleg ha Koppenhágában élnénk, nem ez lenne az a hely, ahol szabadidőnket töltjük, de mégis érdekes látni, hogy ez a közösség miket vívott ki magának, és hogy mekkora kontraszt van egy városon belül, mind a látványt, mind az embereket tekintve. Ez tényleg valami olyan, amit máshol nem igazán tapasztal az ember.
Ezután Tivoliba mentünk, ami talán Christiania szöges ellentéte…ez az egyik legrégebbi vidámpark a 19. századból. Mivel nem rajongok a vidámparkokért, nem sokat vártam ettől a helytől, de legnagyobb meglepetésemre kellemesen csalódtam – nem véletlen, hogy Walt Disney is innen merített ötletet a Disneyland megvalósításához. Amint belépünk tényleg, mintha egy mesébe kerültünk volna, számomra hihetetlen volt. Ha jól tudom a Tivoli nincs nyitva egész évben, de mivel mi épp Halloween idején voltunk ott, minden fel volt díszítve és átjárta az ünnep hangulata. Szintén a központban helyezkedik el, úgyhogy már csak ezért is kihagyhatatlan.
Aki látta a Dán lány című filmet, amit Koppenhágában forgattak, az valószínűleg emlékszik arra az érdekes utcára, ahová Einar egyik alkalommal titokban ellátogatott egy férfihoz. Ez a hely a Nyboder, amit felkerestünk és arra is volt alkalmunk, hogy beszélgessünk egy ott lakóval. Felfedeztük ugyanis, hogy az egyik sorban senki nem lakik, az ablakokon át be lehetett látni az üres szobákba, sötétedéskor elég ijesztő volt. A másik sorban viszont égtek a villanyok, mindegyik lakásban laktak. Mikor sétáltunk, éppen kijött valaki a lakásból, aki mesélt kicsit a hely történetéről. Kiderült, hogy már kb. 300 évesek ezek az épületek, és van olyan rész a környéken, ami azóta sem volt felújítva. Eredetileg a haditengerészeknek és családjaiknak lettek létrehozva ezek az épületek.
Utazás
Bár mi Amszterdamból repültünk Koppenhágába, itthonról is nagyon egyszerűen megközelíthető a dán főváros.
- Budapest – Koppenhága útvonalon több közvetlen járatot is találunk ,fapadosok közül a Ryanairnek vannak ilyen járatai, amiket olcsóbban ki lehet fogni.
- Debrecen – Malmö vagy Budapest- Malmö is kiváló megoldás, a svéd várost ugyanis az Øresund híd köti össze Koppenhágával, így ha ellátogatunk az egyik városba, szerintem megéri megnézni a másikat is. (Mi is így tettük, hamarosan jön egy rövid összeállítás Malmöről is.) Ezeket a jegyeket akár pár ezer forintért is ki lehet fogni.
Szállás
Mi Airbnb-n foglaltunk egy szuper lakást, ami bár kicsit messzebb volt a központtól, elég volt egy buszra szállni, ami közvetlenül a centrumba vitt minket. Nagyon meg voltunk elégedve a szállással, tiszta volt, rendezett, a tulajdonossal is probléma nélkül ment az egyeztetés, a szálláshely elfoglalása és elhagyása is.
Közlekedés
Koppenhágában négy metróvonal van, főként ezt és a buszokat használtuk, de ahogy már említettem, a látványosságok mind közel vannak egymáshoz, ezért ott nincs is szükség bármilyen tömegközlekedési eszköz használatára. Az egyik metróvonal közvetlenül a reptéren kezdődik, így egyszerű volt megoldani a városba való eljutást, és ugyanez visszafelé is. A tömegközlekedés zónákra van bontva, eszerint kell jegyet is vásárolni. Nagyon sokan biciklivel közlekednek, nem gondoltam, hogy valahol annyi biciklissel fogok találkozni, mint Amszterdamban, de itt megtörtént. Ebből adódóan nagyon jó a kerékpárúthálózat, könnyen eljuthatunk bárhová.
Összességében tehát nekem nagyon nagy élmény volt ide is eljutni és felfedezni a dán fővárost. Ha bármilyen kérdésed van, vagy csak szeretnéd megosztani gondolataidat esetleg saját tapasztalataidat, akkor ezt kommentben megteheted.
One thought