Mielőtt elutaztam Amszterdamba nagyon sokszor hallottam, hogy milyen jó ott élni, mennyire szuper hely…nem igazán értettem ezt a rajongást, de szerettem volna én is megnézni egyszer. Ebből az lett, hogy közel fél évet éltem ott, és olyannyira megértem már, miért szeretik annyira ezt a várost, hogy én a második otthonomként tekintek rá. De mielőtt erről mesélnék, kicsit kifejteném, hogy is kerültem oda és hogy milyen lehetőségek vannak egyetemistaként hasonló utakra.
Erasmus
Az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően egyetemi tanulmányaink során külföldön tölthetünk egy vagy két szemesztert, mint részképzés, illetve szakmai gyakorlatot. A jelentkezést már az előző félévben meg kell kezdeni, online lehet pályázni, de itt olvashattok bővebben a programról.
Szerencsés voltam abból a szempontból, hogy a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának sok partnere van, így tényleg bő választék volt, de mégsem volt kérdés, hogy Amszterdam az első számú célpont. A program által anyagi támogatásban részesülhetünk, ennek mértéke a fogadóországtól függ. Itt található a Debreceni Egyetem összes partneregyeteme.
Lakás
A költözés közeledtével elkezdtem szálláshelyet keresni, amikor rájöttem arra, amit olyan sok helyen olvastam előtte – Amszterdamban hihetetlenül nehéz lakást találni. Sokkal többen akarnak ugyanis ott lakni, mint lehetne, és Amszterdam egyébként nem nagy város, körülbelül fele Budapestnek területét tekintve. A nagy érdeklődésre való tekintettel pedig az árak eléggé az egekbe szöktek, úgyhogy hamar kiderült, hogy így diákként más opció után kell néznem. Ekkor jött a koli ötlete, amitől először kicsit idegenkedtem az itthoni körülményeket tekintve, de szerencsére összehasonlíthatatlan a helyzet. Tulajdonképpen egy lakást kaptunk, ahol hárman laktunk, mindenkinek volt egy saját, tágas szobája, egy étkező konyhával és egy fürdőszoba amiket pedig hárman közösen használtunk. Ami pedig plusz előny volt, hogy az egész épületben külföldi diákok laktak, szinte mindenki Erasmussal érkezett, ezért egy nagyon jó közösség alakult ki, ahol igazán otthon érezhette magát mindenki – ,minden este szuper programok, lehetetlen volt unatkozni. Árakat tekintve nyilván sokkal drágább az itthoni kollégiumokhoz képest, de kinti viszonylatban, albérlethez képest olcsóbb. Szóval ha valaki engem kérdez, én mindenképp a kolit ajánlom egy ilyen program során, persze ez függ az adott országtól is, az áraktól, a körülményektől.
Oktatás
Ez az a téma amiről hosszú órákig tudnék beszélni, de megpróbálom röviden összefoglalni. Mielőtt kimentem, erről is hallottam történeteket, például, hogy az Erasmusosoknak milyen könnyű, mert figyelembe veszik, hogy csak fél évig vagyunk ott, nem veszik olyan komolyan a számonkérést, stb…biztos van ahol ez így van, de hogy nem Amszterdamban, az biztos. Nehéz volt, mert teljesen más a rendszer, mint itthon. Az óra menete nem úgy zajlik, hogy a tanár leadja az anyagot, mi jegyzetelünk, aztán majd egy vizsgán leírjuk…nagyon nem. És ennek örültem, még ha nem is volt könnyebb. Minden interaktív volt, együtt vitattuk meg, véleményt kellett mondani mindenről, kreatívnak lenni. Kint nagyon gyakorlatias az oktatás, és ez rendkívül hasznos szerintem. Nagyon sok csapatmunka volt, hosszabb projektek, volt hogy cégekkel dolgoztunk együtt, ezáltal sokkal jobban elsajátítható a tananyag. Ez érezhető a diákokon, sokkal talpraesettebbek, így nevelik őket – ennek az oktatásnak is van persze hátulütője, észrevettem, hogy a lexikális tudásuk nincs olyan, mint a miénk, de őszintén – a mai világban, amikor másodpercek alatt rákereshetünk mindenre, nem is igazán van szükség arra, hogy fejből tudjunk évszámokat…persze, hozzátartozik a műveltséghez, és jó tudni, de fontosabb a folyamatokat érteni, és gyakorlatban elsajátítani az anyagot, hogy igazán tapasztalatot szerezhessünk benne.
Közlekedés
Talán mindenki tudja, hogy Amszterdam a biciklikről híres. Tulajdonképpen ha sétál az ember utcán, nem arra kell figyelni, hogy ne üssön el a kocsi, hanem hogy ne üssön el egy kerékpáros. Mindenhol vannak kiépítve kerékpárutak, úgyhogy probléma nélkül eljuthatunk vele bárhova- és ha már ott éltünk, természetesen nem hagyhattunk ki, hogy nekünk is legyen biciklink és igazán átélhessük az Amszterdami életérzést, ezért béreltünk egyet néhány hónapra. Ott egyébként tényleg mindig és minden körülmények között így közlekednek, ha esik, ha fúj, ha havazik.
Mi azért ennyire nem voltunk bátrak, főleg hogy a kissé messze laktunk a belvárostól, ezért gyakran használtunk tömegközlekedést – ami elég drága. Úgy tudom, hogy helyieknek van kedvezmény, talán ha diákok, de külföldieknek nincs sajnos. A tömegközlekedéshez egy kártyát kell venni, amire fel kell tölteni bizonyos összeget, és mikor fel- / leszállunk a villamosra, vagy átmegyünk a metró kapuján, érintéssel aktiválódik és az utazás végén levonódik róla az utazás díja, távolságtól függően.
Munkalehetőség
Bár én nem dolgoztam a kintlétem alatt, valamennyire mégis betekintést nyerhettem az ottani helyzetbe. Annyi világhírű nagy cég van, amikről nem is gondoltam volna, hogy hollandok; és ezeken kívül is nagyon sok vállalatnak van itt a székhelye, ezáltal nyelveket beszélő, képzett emberek számára sok jó lehetőség adódik, jó fizetéssel (2016-ban az átlagfizetés 2158 EUR volt Hollandiában. ) Az sem feltétel, hogy tudjunk hollandul, mert az angollal bárhol elboldogulunk, de nyilván előny ha több nyelven is tudunk.
De mi az, ami miatt tényleg ennyire megszerettem Amszterdamot?
A hangulata. A csatornákkal, szűk utcákkal és régi épületekkel Amszterdam belvárosa annyira különleges, hogy semmihez nem tudom hasonlítani. És bár az idő hűvösebb és csapadékosabb, ez semmit nem ront ezen. Amikor pedig melegebb az idő és a helyiek hajókáznak, annak van egy plusz varázsa.
A mentalitás. Persze ott sem minden tökéletes, például a hollandok elég szókimondóak, de összességében mégis az fogadott, hogy közvetlenek voltak, nagyon elfogadóak és általánosságban sokkal kevesebbet foglalkoznak mások életével, mint itthon.
A bitterballen. És a stroopwafel. Hollandia nem a gasztronómiájáról híres, de ez a két dolog kihagyhatatlan!
A fejlettség. Minden szempontból – például, hogy akárhová mentem, mindenhol beszéltek angolul, az idősebb korosztály is (persze ez leginkább a fővárosra jellemző, mert nagyon nemzetközi).
Ebből adódik a következő, amit nagyon szerettem – a nemzetköziség. Talán azért ilyen vegyes az ott élő társadalom, mert ennyire elfogadóak. Vagy pont fordítva. Kénytelenek voltak elfogadóak lenni, mert annyi nemzetiség él náluk. Egy nemzetközi környezet mindig inspiráló, színes, felszabadult. És nemcsak európaiak, hanem a világ minden más tájáról érkeznek diákok vagy munkavállalók – többek között a volt gyarmatok országiból vannak jelen jelentősebb számban, például Karibi országokból.
És kicsit visszatérve az Erasmushoz, ami az egész időszak alatt a legnagyobb élmény volt (és azt hiszem ezt várostól, országtól függetlenül mondhatom), az az, hogy mennyi embert ismerhettem meg a világ minden tájáról. Egyik nap egy koreaival beszélgettünk arról, hogy milyen náluk élet, másnap egy jordániaival fedeztük fel, mennyire hasonló az ételük a miénkhez, aztán egy új-zélandi mesélt világkörüli útjáról, ugyanakkor napjaim legnagyobb részét spanyolokkal és mexikóiakkal töltöttem, akikkel tényleg életre szóló barátság köttetett. Ez az, ami miatt felejthetetlen volt ez a pár hónap.
Ha részletesebben is érdekel az Erasmus program vagy bármi más Amszterdammal kapcsolatban, nyugodtan vedd fel velem a kapcsolatot. Ha pedig turistaként szeretnél ellátogatni Amszterdamba, hamarosan arról is olvashatsz egy beszámolót, ugyanis szerencsére volt időm felfedezni a város minden pontját, ezért összegyűjtöttem a legjobb helyeket!
2 thoughts