MEXIKÓ II. – Az IGAZI Mexikó

Januári nyaralásunk során volt szerencsém nemcsak a Yucatán-félszigetet, hanem Mexikóvárost és környékét is felfedezni, ráadásul helyiekkel, ami egy óriási pluszt adott ennek az útnak. Azt hiszem nincs is annál jobb, mint amikor valaki, aki ott él, a saját szemszögéből mutatja be az adott helyet, így még jobban beleláthatunk a hétköznapjaikba és szokásaikba. Tényleg hálás vagyok, hogy ez megadatott és hogy ilyen barátaim vannak a világ másik felén is.

Mexikóvárosba Cancúnból kb. 2,5 órás repülőút vezet, egy óra az időeltolódás és 10°C-kal hűvösebb idő fogadott. Nagyon érdekes, hogy ilyen különbségek vannak országon belül – egyik nap még egy gyönyörű tengerparton vagyok, forróságban a pálmafák alatt, másnap pedig mintha hirtelen visszacsöppentem volna a tavaszba és a világ egyik legnagyobb városában találom magam. És el sem hagytam az országhatárt.

 

1. nap

Első napunkon egy igazi mexikói reggeli után – vagyis még előtte – volt szerencsém megtapasztalni az nagy távolságokat, városon belül kb. 1,5 óráig utaztunk autóval. Dehát mit is várunk egy ilyen óriási metropolisztól, aminek agglomerációval együtt 21 millió lakosa van, több mint duplája Magyarországénak.

Szóval a reggeli után egy nagyon ikonikus helyre mentünk, ahol a fiatalok gyakran töltik a szabadidejüket. A hely neve Xochimilco,  ahol úgynevezett trajinerákat bérelhetünk. Ezek színes, díszített tutajok amikkel a csatornán hajókázhatunk pár óráig, közben bérelhetünk zenészeket amikor elhalad mellettünk a tutajuk. Hihetetlen hangulata van az egésznek, főleg ha sokan hajókáznak egyszerre és mindenhol szól a zene, énekelnek.

Ezután Coyocánba mentünk, ami egy óvárosi negyed Mexikóvárosban. Egy nagyon szép téren sétáltunk, ahol megnéztük a Szent János templomot (Parroquia San Juan Bautista) és megkóstoltunk néhány helyi különlegességet.

Mindenhol színes kis házak voltak, utcai árusok, zenészek és jobbnál jobb finomságok. Mint például a chapulines:

Ami amúgy sült szöcske, de mivel a mexikóiak mindenre lime-ot csorgatnak, ezen kívül – és persze a chilin kívül – semmilyen más íze nem volt. Ha egy új helyen járok imádok mindent kipróbálni, megkóstolni, úgyhogy ez sem maradhatott ki természetesen. 🙂 Az estét is a környéken töltöttük, amik legalább annyira mozgalmasak mint a nappalok, sok-sok bár és étterem van itt.

2. nap

Másnap szerettünk volna megnézni egy kisebb, autentikusabb városkát Mexikóváros közelében, így Tepoztlánra esett a választásunk, és jobban nem is dönthettünk volna. Annyira érdekes és annyira más mint bármi, ahol eddig jártam. Ha valaha Mexikóra gondoltam, mindig egy ilyen kép ugrott be, itt pedig akárhová mentem, ez a látvány fogadott.

Először egy gyönyörű helyen ebédeltünk, ahol megkóstoltam egy tipikus mexikói ételt, a huarache-t.

Aztán pedig kicsit túrázni indultunk, felmásztunk a Tepoztecora, ami a fotók hátterében látható hegyek egyikén van a tetején egy piramissal. Nagyon meredek volt és nagyon fárasztó, de a látványért megérte.

A kirándulás után visszatértünk a város kis utcáiba, ahol helyi barátaim szerint muszáj meginni egy micheladat, miután valaki megtette az utat a piramishoz. Úgyhogy így is tettünk. A micheladaról soha nem hallottam még előtte, ez egy olyan ital, aminek sör az alapja, ebbe tesznek limelét, sót és még egyéb szószokat, fűszereket, illetve mivel több fajtája is van, lehet bele kérni gyümölcsöket, legnépszerűbb a mangóval készült.

Egy egész napot el tudtunk itt tölteni – az utcák látványa önmagáért beszél, néhány helyen pedig itt is megjelentek az utcai árusok, akiknél nemcsak a megszokott szuveníreket lehetett venni, hanem sok más apróságot is. Mint például a képen látható atranovios, amibe bele kell dugni az ujjunkat majd ha megpróbáljuk kihúzni, összeszorul és és nem tudjuk levenni. Erre viccesen azt mondják, hogy a fiúk így fogják meg a barátnőjüket. Bementünk a környék legjobb fagyizójába is, a Tepoznievesbe, ahol minden a skull artról szól és minden nagyon színes.

3. nap

Az utolsó napra hagytuk Mexikóváros történelmi központját és modern negyedét. Ekkor mutatkozott meg igazán, milyen nagy a kontraszt a városon belül – a régi történelmi épületeket elhagyva hirtelen óriási felhőkarcolókat látni mindenhol. De ez a kontraszt nemcsak a centrumban, hanem az egész városban megfigyelhető. Gazdag, tiszta, rendezett és szegényebb, rendetlenebb negyedek váltják egymást.

A képeken látható néhány hely azok közül, amiket megnéztünk: a mexikói forradalom emlékműve, a Függetlenség-emlékmű, a Szépművészetek palotája, a Zócalo azaz a főtér és a városi székesegyház, latin-amerikai torony (ez sokáig a város legmagasabb épülete volt) és a Paseo de a Reforma.

Annak ellenére, hogy Mexikóvárosban sajnos elég gyakran vannak földrengések, egyre több felhőkarcolót építenek. És ha ezek ellen is álltak az eddigi katasztrófáknak, sajnos nagyon sok olyan helyet láttam, amit elpusztított vagy megrongált a pár hónappal ezelőtti földrengés, mint a város egyik egyetemét, ami miatt az egész campust átköltöztették.

Éééés egy kicsit bővebben a gasztronómiáról – nem meglepő, a legtöbb étel alapja a tortilla volt, a bab vagy a kukorica, de találkoztam igazán meglepő hozzávalókkal is. Kezdjük az elején.

A tortilla, mint tudjuk kukoricából készül, és valami teljes más ízélményt ad, mint amit itthon kóstoltam eddig. Mindenhez ezt fogyasztják, több formában is, van, hogy leveshez eszik, mint mi a kenyeret.

Ami még elterjedt a mexikói konyháról az az, hogy csípős. És tényleg nagyon szeretik a csípős ízeket, de alapvetően az ételeiket nem készítik erősre. Viszont mindig kerül az asztalra többféle szósz, ezek között vannak az igazán csípős ízek. Ezenkívül amit nagyon gyakran használnak még az a lime leve, húsokra, levesbe, tacora, tényleg szinte mindenre ezt csorgatják és valóban nagyon jó ízt ad. Szintén sokszor találkoztam a nopállal, amit nem ismertem előtte, de mint kiderült ez egy kaktuszfajta. Egyben, nagyobb darabokban, vagy kisebbre vágva is hozzá szokták adni az ételekhez. Ez van például a huarachen, amit már fent említettem, ezenkívül pedig marhahús, bab, sajt és természetesen erre is került limelé. De például a huevos caporalban is találhatunk nopált – ez ránézésre akár egy magyaros ételnek is tűnhet, pedig csak egy egyszerű étel amit többnyire reggelire esznek – tükörtojás, sonka, sajt, nopál és pasilla szósz.

És akkor nézzünk egy kicsit extrémebb hozzávalót is, mert nekem a chapulines nem volt elég – ami a lenti képen látható az hangyatojás vagy ahogy ők hívják escamoles. Ezt tacoba töltve kóstoltuk meg sajttal és avokádóval.

Tacoba egyébként nagyjából bármi kerülhet, a lényeg, hogy ez is tortillából legyen. És itt is, mint olyan sok más ételnél, előszeretettel használnak lime-ot.

Ennyi mindent látni, megtudni, kipróbálni egyedül biztosan nem lett volna lehetőségem, úgyhogy ezúton is nagyon köszönöm az élményt Cintyanak. Thank you, Cint! xx