Mindent a HAJÓUTAKRÓL

Bár a hajós utazások gördülékenysége még nem állt vissza a vírus előtti állapotba, hiszen több társaság is folyamatosan tologatja a meghirdetett utazásait, remélhetőleg hamarosan újra visszaáll minden a régibe. Addig is – inspirálódni és tervezgetni szabad, úgyhogy bízom benne, hogy sokan hasznosnak találjátok az itt összeszedett információkat a hajóutakról. A lent leírt tapasztalataim és élményeim mind az MSC nevű hajótársasághoz köthetők, és bár a legtöbb dolog megegyezik a többi társaságéval, lehetnek eltérések. 

img_7205

Egy óceánjárón való utazás sok ember legnagyobb álma, mások azonban kifejezetten ellene vannak. Megosztó tehát a nyaralás ezen formája, viszont nem nagyon találkoztam még olyannal, aki miután kipróbálta, ne lett volna elragadtatva.

Négy hajóúton volt szerencsém rész venni, három különböző térségben – így napokig tudnék mesélni róla. Mivel azt tapasztaltam, hogy sokan érdeklődnek az ilyen típusú utazások iránt, igyekszem összeszedni a legfontosabb tudnivalókat, megmutatni a hajózás előnyét, hátrányát, illetve megosztani veletek az én tapasztalataimat és élményeimet.

Első benyomások

Nem szeretnék elfogultnak tűnni, de a mai napig tisztán emlékszem, hogy mikor először felszálltam a hajóra és elindultunk, azt gondoltam, ÚRISTEN, ezt egyszer mindenkinek látni kell.

Az első belépés, a hajó felfedezése abszolút felejthetetlen és nagyon meghatározó élmény volt. Az első megdöbbenés az volt, mikor megláttam kívülről a hajót. Nehéz leírni és elképzelni, hogy mennyire óriási, az emberek kis hangyáknak tűnnek mellette. Ezt egyébként nehezen szokja meg az ember szeme, a negyedik utamon is ugyanúgy rácsodálkoztam erre, mint legelőször.

Ezután emlékszem, ahogy beléptünk a fedélzetre. Az az illat, ami megcsapott, a fogadtatás, az elegáns bárok, amiket először megláttunk – felejthetetlen. Szépen bejártunk mindent indulás előtt – bár nehéz volt, tényleg hatalmas, napokig olyan volt mint egy labirintus.

Miután valamennyire körbejártuk a hajót és megnéztük a szobánkat, felmentünk a tetejére, ahol átéltük az első indulásunkat. Gyönyörű pillanat, amikor a hajó lassan elindul, megszólal a kürt és elkezdünk távolodni a kikötőtől.

📍Genova, Olaszország

augusztus 426

Ami még emlékezetes volt az az, amikor először megláttam a hullámokat, amiket a hajó húz maga után – annyira hátborzongató és egyben gyönyörű. Hidegrázós élmény. Így hamar a kedvenc helyemmé vált a hajó hátsó része, ezzel a látvánnyal a mai napig nem tudtam betelni.

img_6947

Na meg a naplementék.  A kilátás a hajó tetejéről egyszerűen tízpontos.

Helyek, szolgáltatások

Én úgy gondolom, hogy az a szintű szolgáltatás, amit a hajón kapunk ár-érték arányban nagyon megéri. Egy hasonló szolgáltatásokat nyújtó szálloda a legtöbb országban többe kerül, mint a hajózás. És itt tényleg minden top, azt is mondhatnám, hogy luxus, de talán nehezen hívhatunk valami olyat luxusnak, amiben több ezer ember osztozik “kis” helyen. (Mert akármilyen nagy a hajó, bizony zsúfolt). Az enteriőr gyönyörű, a műsorok is színvonalasak, a színházban minden este megnézhetünk egy előadást, néhány bárban pedig élőzene szól.

img_7269

Szinte lehetetlen mindent kipróbálni és mindent meglátogatni a hajón, számtalan bár, étterem van a fedélzeten, kaszinó, színház, szórakozóhely, SPA center, edzőterem, medencék, sportpályák, üzletek, MINDEN. Nem lehet unatkozni, tényleg.

Étkezések, italok

Ami az étkezéseket illeti, az ötfogásos ültetett vacsorák azt hiszem olyanok, amiben nem minden nap lehet része az embernek.  Az elegáns vacsorák során dedikált pincéred  van az utazás idejére, minden nap különleges ételek közül választhatsz és a legtöbb este tematikus. Ezek az ültetett vacsorák hozzátartoznak az úthoz és mindenkinek járnak, tehát nem lesz szükség ehhez semmilyen extra csomagra vagy ráfizetésre. Két turnusban van a vacsora, a foglalás során lehet megadni preferenciát, de hogy melyik turnusba kerülsz, az beszálláskor derül ki, rajta lesz a hajókártyádon (erről bővebben később). Így tehát minden este csak abban az időpontban tudsz menni az ültetett vacsorára.

Ha pedig ez nem lett volna elég, bármikor felmehetsz a svédasztalos étterembe és annyit ehetsz még, amennyit csak szeretnél. Ebben a büfé étteremben egyébként szinte egész nap lehet enni, a fő étkezések között is vannak snackek és hajnalban is frissen sütik előtted a pizzát.

Ami a reggelit illeti, szintén választhatod a büfé éttermet vagy az ültetett reggelit. Én az utóbbit jobban szerettem, mindenképp próbáljátok ki, sokkal “exkluzívabb” – valamiért ezen kevesen vesznek részt (míg a büfé étterem mindig zsúfolt), van felszolgáló, szép tálalás és azt hiszem itt vannak olyan reggelik is, amik a svédasztalon nincsenek.

A büfé étteremben reggelizni nyilvánvalóan lazább, kötetlenebb, gyorsabb, valamint mellett szól a szép kilátás:

Az italok fogyasztása teljesen másképp működik, az ugyanis alapvetően nem all-inclusive. Így vagy fizetsz minden elfogyasztott üdítőért és italért, vagy csomagot veszel – ezek között van all-inclusive csomag alkoholos italok nélkül, vagy azokkal, van premium csomag amibe magasabb kategóriájú alkoholos italok is beletartoznak stb. Érdemes átgondolni, hogy kinek melyik éri meg. A büfé étteremben kirakott üdítők, gyümölcslevek ingyen vannak, de amiket a pincértől rendelünk, a bárokban kérünk azokért fizetni kell. Fontos tudnivaló még, hogy akik egy kabinban tartózkodnak, azoknak ugyanazt a csomagot kell megvenniük, így nem lehet kijátszani a rendszert, tehát nem opció az, hogy egyikünk megveszi az italcsomagot és majd mindig kér a másiknak is. Sőt, ha több italt kérsz ki (tehát láthatóan többet, mint ami két embernek elég), akkor több kártyát is el fognak kérni.

Beléptetés, hajókártya

Itt kitérnék az utazásunk legfontosabb eszközére, a hajókártyára. Az utazásunk alatt ez lesz ugyanis egyben a bankkártyánk, az igazolványunk, a beléptetőnk. Mielőtt felszállunk a hajóra, egy hasonló ellenőrzésen veszünk részt, mint a reptereken, majd pedig felveszik az adatainkat és elkészítik a kártyánkat. Emiatt a folyamat miatt vannak különböző beléptetési idősávok, tehát nem mehetsz be akármikor a terminálba. A hajókártyán rajta van a szobaszámod, az italcsomagod, a fényképed (sok információ csak a vonalkód leolvasása után látható, nem magán a kártyán). A hajón nincs készpénzes forgalom és a bankkártyádat sem használhatod (kivétel a kaszinó), ezért beszálláskor tudsz tölteni a hajókártyára egy bizonyos összeget, ezt tudod felhasználni vásárlásokkor (szobánként egyébként kötelező is megadni egy bizonyos összegű depozitot, erre vannak kihelyezett készülékek és még beszálláskor célszerű megcsinálni). Minden rendelés és vásárlás során leolvassák a kártyád és aláíratják veled a nyugtát, értelemszerűen ha valami olyat rendelsz, ami a csomagodban benne van akkor nullás lesz a nyugta. A hajóból ki- és beszállást is csak ezzel a kártyával tudod megtenni, és a szobaajtód is ezzel nyílik.

img_7158

Ami még a beszállást illeti, a check-in során a nagy poggyászokat ugyanúgy feladod, mint a reptéren és a kabinod elé fogják kirakni. A hajó elhagyásakor is ez a procedúra, az előző éjszaka ki kell rakni a kabin elé a bőröndöket és leszállás után lehet visszakapni. Ezek lebonyolításához kapsz majd bizonyos színű/számú szalagokat, amiket adatok feltüntetésével a bőröndre kell rakni.

Árak, kabinok, foglalás

Hajóutad lefoglalásakor számolni kell azzal, hogy a végső ár több tényezőből tevődik össze. Van ugye az utazás alapára ami kabintól függ. Van belső kabin (a hajó belsejében van, ezért nincs ablaka), ablakos kabin és erkélyes kabin, az áruk így sorban egyre drágább. A belső és az ablakos kabinok azt hiszem ugyanolyan méretűek. Szűkösek nagyon, ha kettőnél több fő van a szobában akkor emeletes ágyakkal van kihasználva a hely – nem a klasszikus emeletes ágy, hanem egy falról lehajtható változata. Az erkélyes kabin már tágasabb az előzőekhez képest. Az alapár egyébként nagyon változó, útvonaltól, utazás hosszától, időszaktól függően. Erre az árra jön a kikötői illeték, ami az utazás hosszától függ de általában 150 EUR/fő körül van. Ezen felül fizetnünk kell kötelező borravalót az út végén, ami általában 10 EUR/fő/éj (ez lemondható személyesen a recepción). Plusz még erre jön az italcsomag ára (az all-inclusive, ami nem premium kb. 30-35 EUR/fő/éj körül van).  És akkor számoljunk még a kikötőbe való eljutás árával, valamint a kirándulásokkal. Kb. így tevődik össze az egész utazás. Ami a foglalást illeti, közvetlenül az MSC oldalán ez nem lehetséges, valamilyen közvetítő vagy utazási iroda által kell lefoglalnunk az utazást. Az utazási irodák szervezhetnek csoportos hajóutakat is, ebben az esetben biztosítják a kikötőbe való eljutást.

📍Miami, USA

img_7235

Kirándulások

A hajótársaság minden helyen szervez sok-sok különböző programot, amikre befizethetünk. Ezek általában drágábbak, mint indokolt lenne, de nyilván kényelmes mert 0 utánajárást igényel. Én általában megpróbálok egyénileg szervezni programokat, de mindig megnézem a társaság kínálatát, hiszen nagyon jó ötleteket meríthetünk. Legtöbbször jobban kijövünk, ha maguknak szervezzük meg, de nem minden esetben, pl. Jamaicán azt a kirándulást, amit kinéztem nem lehetett privátban lefoglalni, így mentünk a hajótársasággal. Én nemcsak az ár miatt szeretek magunknak szervezni kirándulást, hanem azért is, hogy ne legyünk egy csoporthoz kötve.

Egy jó tanács, amit az első hajóutam után megtanultam, hogy akármennyire spontán vagy, tervezd meg az utad! Ez nem az az utazási forma, ahol belefér a spontaneitás. A legtöbb helyen egy napod van, ebből kell kihozni a lehető legtöbbet (nyilván itt nem arra gondolok, hogy minden percet tervezz meg, de döntsd el mi a célirány arra a napra, vagy hogy hol szeretnél lenni).

📍Nizza, Franciaország

img_7239

Utána kell járni, hogy a környéken mit éri meg a leginkább megnézni, az belefér-e időben – nyilván mindenkinek teljesen más az érdeklődési területe, van aki az adrenalint szereti, van aki a városnézést, van aki a túrázást, de biztosan minden helyen megtaláljuk a számunkra megfelelő programot. Én általában arra is törekszem, hogy változatos legyen a hetünk, tehát valahol tengerpartozzunk, valahol városban maradjunk, stb.

📍Olbia, Szardínia, Olaszország

img_7240

És nem mondom, hogy úgy nem lehet élvezni a hajóutat, hogy mindent ott helyben találunk ki, de biztosan állítom hogy sokkal többet kihozhatunk belőle egy kis tervezéssel. Plusz nehezítés, hogy a hajón nincs térerő, sem internet (lehet venni internetcsomagot de elég lassú és nem is olcsó), úgyhogy ott már nehéz lesz tervezgetni. Az első utunkon egyébként ez még nem volt világos, úgyhogy ott nem készültünk előre. Általában kiszálltunk, vagy azt mondtuk egy taxisnak hogy vigyen el egy szép tengerpartra, vagy csak sétáltunk a környéken ha egy szép városban kötöttünk ki, vagy a hajón mondott valaki egy helyet amit ajánl. Tehát meg lehet oldani nyilván, és csodálatos volt az is, de voltak elszalasztott lehetőségek azért.

📍Dubrovnik, Horvátország

fullsizerender

És ami még fontos, hogy ha magatoktól mentek valahova, mindenképp érjetek vissza időben a kikötőbe, legkésőbb 1 órával az indulás előtt (addig lehet beszállni), ha ugyanis késtek, nem vár meg a hajó. Egyébként a legtöbb helyen valamikor délelőtt kötünk ki és délután indulunk el újra, de nyilván ez nagyon változó. Szerencsésebb esetben akár 10 órát is eltölthetünk egy helyen, ha kevésbé van szerencsénk akkor csak 3-4 órát. Illetve ha hosszabb utat kell megtenni két hely között, akkor vannak tengeren töltött napok.

📍Havanna,Kuba

fullsizerender-2

 

Előnyök, hátrányok

Egy hét, négy ország, hat különböző helyszín? Lehetséges. Elképesztő érzés minden nap más országban felébredni és más kultúrába csöppenni. Hajóval eljuthatsz olyan helyekre, ahová lehet, hogy magadtól sosem mentél volna. De…akármennyire is szép és jó ilyen sok helyen járni ilyen rövid idő alatt, ez együtt jár azzal, hogy csak nagyon felületesen ismerheted meg az adott helyet. Épp csak a felszínt kapargatod, ízelítőt kapsz belőle. Ez a hátránya.

Ezenkívül, aki nem szereti a szoros menetrendeket és az aktív nyaralást, annak sem feltétlen ajánlom ezt az utazási formát. Ez nem igazán a pihenésről szól (persze dönthetsz úgy hogy fent maradsz a hajón inkább és kihasználod az ottani lehetőségeket, de akkor inkább szimplán menj egy jó hotelbe, felesleges hajóra szállni). Arra is készülj fel, hogy nagyon zsúfoltak a hajók – minél nagyobb, annál inkább. Mi először egy 1500-2000 fős hajón voltunk, aztán egy 4-5000 fős hajón, és hiába volt nagyobb maga hajó, annyival nem, amennyivel többen voltunk rajta.

Útvonalak

Ahogy a poszt elején említettem, minden alkalommal az MSC olasz hajótársasággal utaztunk. Minden társaságnak egyedi elnevezésű hajói vannak, mi az alábbiakon voltunk: MSC Sinfonia, MSC Preziosa, MSC Magnifica, MSC Armonia. Három különböző térségben hajóztunk: kétszer a Nyugat-Földközi-tengeren, egyszer a Kelet-Földközi-tengeren és egyszer a Karib-tengeren.

Az első hajóutunk útvonala az alábbi volt: Genova-Cannes-Ibiza-Menorca-Olbia(Szardínia)-Salerno(Dél-Olaszország)-Genova . A többiről pedig egy látványosabb, térképes verzió:

unnamed1111539681862_kepkivagas

Egyébként a Karib-tenger és a Földközi-tenger az a két térség, ahol a legtöbb ilyen luxushajó közlekedik. Nagyon régóta szeretnék kipróbálni egy Balti-tengeri hajóutat is és rajta van a bakancslistámon az Óceániai hajóút is. De szinte már a világ bármely pontján részt vehetünk egy hasonló hajóúton, legyen szó a Perzsa-öbölről, Dél-Amerikáról vagy a Távol-Keletről.

Érdekes tények

1. A négy utazásom alatt kétszer fordult elő, hogy az adott helyen éjszakáztunk és a hajó csak másnap indult tovább. Ez Ibizán és Havannában volt.

2. A Baleár-szigetek kevésbé ismert szigetén, Menorcán kötöttünk ki, Mahón városában. Ez volt az egyik legszebb kikötő, ezt láttuk a hajóról:

📍Mahón, Menorca, Spanyolország

img_7228

A kikötő érdekessége az volt, hogy olyan kicsi volt (mármint ilyen luxushajók számára) hogy a Sinfonia hajónk csak úgy tudott megfordulni, hogy néhány méter hely maradt ki. Ez egy figyelemre méltó manőver volt. A Sinfonia az MSC kisebb hajói közé tartozott, nagyobb hajók útvonalában ezért nem is szerepelt ez a megálló.

3. Néhány hajót megtoldottak, ezzel jóval növelték a kapacitásukat. Nagyon érdekes, ahogy egy ilyet megvalósítanak, konkrétan félbevágták a hajókat és beillesztettek egy -egy nagyobb darabot. Ez történt például a Sinfoniával és az Armoniával is. Itt találtok erről egy videót. 

4. Ha bárkivel egy ilyen utazásról beszélek, általában mindig megkérdezik, hogy nem voltam-e tengeri beteg, hogy bírtam a hullámzást. Igazság szerint egy ilyen méretű hajón alig lehet érezni a hullámokat, és ha kicsit billeg is a hajó, az lassú, csak úgy veszed észre, ha a horizontot nézed. Előfordul viszont, hogy néha érzel egy kisebb lökést, ha pedig nagyobb hullámok vagy vihar van, akkor akár erősebben is, de ez ritka. Kétszer fordult elő az utazásaim alatt, hogy olyan nagy szél volt kint, hogy lezárták az ajtókat, ilyenkor veszélyes kint tartózkodni, de ekkor sem voltak durvák a lökések bent. Ahhoz pedig, hogy mozogjon a berendezés vagy bármi megrongálódjon extrém viharnak kell lennie.

5. Vannak olyan helyek, ahol a hajó csak a parttól távolabb tud lehorgonyozni, ilyenkor tenderekkel visznek ki mindenkit a partig. Ilyen volt például Cannes-ban és a Kajmán-szigeteken is.

📍Francia Riviéra

6. Biztosan mindenki emlékszik a Costa Concordia történetére. A luxushajó 2012 januárjában emberi figyelmetlenség következtében túl közel ment Giglio szigetéhez és zátonyra futott, ami miatt akkora rés keletkezett a hajó oldalán, hogy az eldőlt. A hajó kiemelésével 2014-ben végeztek, majd Genova kikötőjébe vontatták és szétszerelték. 2015-ben élőben is láthattuk a roncsot, mikor hajóutunk végén visszaérkeztünk Gevonába. A tragédiát követően számos új intézkedést és szabályt vezettek be a hajózás iparágába, ezek vonatkoznak többek között a mentési gyakorlatokra és folyamatokra, a hídhoz való hozzáférésre, a vészhelyzetek célállomások által való kezelésére.

img_7249

7. Hajóutad során minden nap kapsz egy újságot a kabinodba. Ebben mindig van egy üzenet a kapitánytól, valami érdekesség a helyről ahol ki fogunk kötni, az ott várható időjárás és menetrend, hasznos információk a kirándulásokról és részletes leírás a hajó egész napos programjairól.

Szerintem a hajózás tényleg egy életre szóló élmény. Nekem a legkedvesebb emlékeim ezek az utazások, annyi emlékkel gazdagodsz, hogy hihetetlen. És nyilván, nem vált ki egy hosszabb utazást, melynek során jobban megismerhetsz egy országot vagy kultúrát, hiszen ez teljesen más. Nem jobb, nem rosszabb, más. Én imádom, remélem ti is kedvet kaptatok hozzá. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s