JORDÁNIA kincsei

Jordánia már régóta szerepelt a bakancslistámon. Természeti és történelmi csodái egyedülállóak a világban és semmihez sem foghatók. Az pedig, hogy volt szerencsém mindezt látni és átélni, egy életreszóló élmény marad.

Ebben a beszámolóban egy szuper útitervet szeretnék megosztani azokkal, akik néhány napra ellátogatnának az országba, valamint néhány hasznos tanácsot, amit jó ha tudunk az utazás előtt.

Tippek & tudnivalók

Utazás és vízum

Legolcsóbban a Ryanair Budapest-Ammán járatával juthatunk el Jordániába. Vízumot az országba való belépéskor kell fizetni – ez 40 dínár (kb. 16500 Ft), viszont ha megvásároljuk a Jordan Pass-t, akkor nem kell külön vízumot fizetnünk. Bár ez 70 dínár (kb. 29000 Ft), így is megéri, hiszen tartalmazza a belépést a Petrába, ami csak önmagában 50 dínár lenne. Ezenkívül beléphetünk még vele az Ammani Citadellába, Jerash emlékműveit is megtekinthetjük valamint további közel 40 látványosságot. Részletesebb információt itt találtok.

Közlekedés

Mindenhol azt olvastam, hogy akinek van jogosítványa, az nyugodt szívvel béreljen autót. Tény hogy tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők a helyek, valamint rendkívül sok időt el is venne az utazás, autóval is sokszor 3-5 órákat utaztunk. Viszont az autóval való közlekedés véleményem szerint nem éppen a legjobb, ha újraterveznék jobban megfontolnám Csak röviden, hogy miért: rossz minőségűek az utak, szamarak, kecskék, birkák járkálnak az út mellett (rosszabb esetben az úton), sávok nincsenek, autópályán amellett hogy hosszú szakaszokon átterelések vannak, emberek is rohangáltak át az úton. Úgyhogy aki autót bérel, az ennek tudatában tegye és mindenképp kössön biztosítást. Ha viszont kicsit bizonytalanok vagytok, inkább menjetek egy szervezett kirándulásra, ahol nem kell emiatt aggódni.

A fővárosról még nem is beszéltem – az ennél is kaotikusabb. Viszont ott könnyen megoldhatjuk a fuvarokat, hiszen van egy CAREEM nevű szoltáltatás, ami olyan, mint az Uber. Csak le kell töltenünk az applickációt és egészen olcsón eljuthatunk bárhova a fővárosban.

Pénz 

Jordánia valutája a jordán dínár (1 JD kb. 410 HUF). Itthon nem igazán találunk ilyet a pénzváltókban, ezért érdemes eurót vagy dollárt vinni és ott átváltani. Nekünk végül úgy alakult, hogy nem váltottuk át, egészen sok helyen elfogadták a dollárt és az eurót és visszaadtak dínárban, valamit kártyával is tudtunk fizetni a legtöbb helyen. Ennek ellenére ajánlom, hogy váltsátok át a pénzt, mert néhány helyen magasabb rátán válthatják át az eurónkat vagy dollárunkat, mint a pénzváltóknál.

Internet

Ha sokat utazunk, elengedhetetlen hogy használjunk GPS-t, valamint számomra biztonságot nyújt, ha van internet, hogy bárminek utána tudok nézni. Ezért a reptéren vettem egy 30 GB-os internetkártyát (ez volt a legkisebb) ami szuperül működött végig. Ez kb. 14 dínárba került.

Útiterv

1. nap – Amman

Már délelőtt megérkeztünk Jordániába és az első nap szerettünk volna a fővárosban maradni. Az óvárosban foglaltunk szállást, így minden látnivaló gyalogtávolságra volt. Kilépve a hotelből mindenhol utcai árusok voltak, de ami jobban érdekelt minket, azok az ételek – az utcán sétálva muszáj megkóstolnunk egy jó falafelt, valamit ne hagyjuk ki a desszerteket sem. A legnépszerűbbek a baklava és a knafeh, a legtöbb desszertben a pisztácia dominál.

📍Al Sahel Ah Akhdar Sweets 

A finom helyi ízek után jöhetett egy kis városnézés – megnéztük a római színházat, ami épp a cukrászdával szemben van. A színház a Római Császárság idején épült, felújítását pedig 1957-ben kezdték el.

📍Ammáni római színházimg_1752

Nem messze található innen az Ammáni Citadella, egy egykori fellegvár romjai. Érdemes ide ellátogatni, hiszen a kilátás sem elhanyagolható.

📍 Ammáni Citadella 

A nap végére hagytuk a híres Szivárvány utcát, ami az egyik leghangulatosabb, legszebb utca a jordán fővárosban – macskaköves, virágos és tele van szuper éttermekkel, kávézókkal. Ezért a vacsoránk helyszíne is ez lett: egy mesés eldugott kertben kóstolhattunk meg néhányat a legjobb jordán ételek közül. Volt az asztalunkon kofta, jaj, amik kifejezetten helyi specialitások, a humusz pedig természetesen nem maradhat ki egyik közel-keleti menüből sem.

📍 Sufra Restaurantfullsizerender

A főváros egyébként nagyon kaotikus. Az óváros utcáin reggeltől estig dugó van és folyamatos dudálások, tényleg, minden másodpercben. Ha nem hallom, nem hiszem el, hogy ilyen tényleg van.

📍 Ammán óváros 

2. nap – Wadi Rum

Már délelőtt elindultunk Ammánból, hiszen több, mint 4 órás út vezetett Wadi Rum-ba. Kíváncsian vártam, hogy láthassam a térség különleges óriás vörös szikláit és sivatagját, annyira egyedülálló látvány – nem véletlen, hogy itt forgatták a legtöbb olyan filmet, ami a Marson játszódik. Nem csak ezért volt izgalmas ez a napunk, hanem azért is, mert egy sivatagi táborban töltöttük az éjszakát – de kezdjük az elején. Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk a táborba, elmentünk egy jeep túrára, amit a táborban dolgozó beduinok szerveztek. Hihetetlen hangulata volt és meseszép volt a táj.

📍 Wadi Rumimg_2558

Ez teljesen más jellegű volt mint például a dubaji jeep túránk. Az inkább az adrenalinról szólt, arról, hogy száguldoztunk a homokdűnéken. Ez pedig inkább a látványról és a varázslatos hangulatról. Csend, nyugalom, mintha kiraktak volna minket egyedül a Mars kellős közepén. Annyira elragadó volt, hogy nehéz leírni. Mindenesetre az biztos, hogy nincs még egy ilyen hely a világon. Számomra ez volt a legjobb pillanat Jordániában.

📍 Wadi Rum   

Wadi Rum gyönyörű sivatagjában néztük meg a naplementét, közben beduin idegenvezetőnk tüzet gyújtott és teát főzött nekünk…ami nem feltétlen az első gondolatom lett volna 35 fokban, de ők  erre esküsznek, úgyhogy nem hagyhattuk ki.

📍 Wadi Rum   

A túra után visszamentünk a táborba, ahol részt vehettünk egy beduin vacsorán. Éjszaka is nagyon hangulatos volt a tábor, a “sátrak” pedig, ahol aludtunk, nem klasszikus sátrak, hanem jól felszerelt kis kunyhók. Szerintem ez egy szuper hely, ami autóval is könnyen megközelíthető (ellentétben a legtöbb táborral). Ezen a linken találjátok, én nagyon ajánlom azoknak, akik Wadi Rum meglátogatását tervezik.  A szálláshelyen másnap reggelit is kaptunk, nem sokkal ezután pedig elindultunk a Petrához.

📍 Hasan Zawaideh Camp   

Petra kétségkívül a leghíresebb hely Jordániában. Ez az ókori romváros, ami a világ 7 csodájának egyike, a nabateusok fővárosa volt, korának egyik jelentős kereskedelmi csomópontja. A romváros két legismertebb épülete a Kincstár és a Kolostor, de felfedezhetjük a Színház, a Királysírok és az egykor virágzó város központjának a romjait is. Mindez hatalmas vörös sziklákba faragva, vagy azok völgyében.

Petra felfedezésére legalább egy egész napra szükség van. Több óra megtenni az utat elejétől a végéig, ráadásul ezt meg kell ismételni visszafelé. A bejáratnál ajánlanak fel olyan lehetőséget, hogy terepjáróval elvisznek a hátsó bejárathoz, így csak egyszer kell megtenni az utat – visszafelé. Mi ezt irreálisan drágának találtuk, de miután 40 dínárról 15-re sikerült lealkudni, úgy döntöttünk belevágunk – és jól tettük,  hiszen oda-vissza megtenni az utat tényleg nagyon hosszú lett volna. Ráadásul így egy kis hegymászással kezdődött a túra, ami egy plusz élmény volt gyönyörű kilátással .

📍 Petra 

Mi ezáltal fordított sorrendben láttuk Petra nevezetességeit – kb. egy óra telt el amíg eljutottunk a Kolostorhoz, ami ugye az utolsó épület lett volna, ha elölről megyünk be, nekünk így ez volt az első, amit megláttunk.

📍 Ad Deir “The Monastery” – Petraimg_2148

Meseszerű volt ez a hely és hihetetlen, hogy sziklába faragva ilyen csodákat tudtak alkotni. Mielőtt folytatjuk az utat, itt van lehetőség kicsit pihenni, enni-inni és felkészülni a több órás túra hátralévő részére. A Kolostort elhagyva hol rövidebb, hol hosszabb lépcsőkön és sziklákon vezet az út a városközpont felé, majd a Királysírokhoz és a Színházhoz.

📍 Petra  

Innen pedig már nem sokat kellett menni, hogy végre megpillantsuk az elképesztő és monumentális Kincstárat. Nem véletlen, hogy ez a leghíresebb pontja Petrának, tényleg bámulatos. Itt felmásztunk a szemben lévő sziklafalra, ahonnan még csodásabb volt a látvány.

📍 The Treasury – Petra 

Miután feltöltődtünk a látvánnyal, már csak a Siq szurdokon kellett átmennünk és elérkeztünk a kijárathoz. Ezt 1,2 km utat lovaskocsival tettük meg.

📍 Siq – Petraimg_2274

Petra felfedezése után elindultunk a Holt-tengeri szállásunkhoz, ahova egy több, mint 3 órás út vezetett. A Királyok útján (35-ös út) haladtunk végig, ami barátságosabb, mint az autópálya. Átmentünk kis hegyvidéki falvakon, láttunk oázist, valamint a Holt-tenger mellett haladtunk végig a naplementében. Mindez csodálatos volt, bár a nehezítő körülmények továbbra is fennálltak.

Másnap már alig vártuk, hogy kipróbálhassuk milyen is lebegni a Holt-tenger vizén. Mindezt Földünk legalacsonyabb felszíni pontján, tengerszint alatt 398 méterrel. Furcsa érzés volt bármilyen erőfeszítés nélkül fennmaradni a vizen és sodródni, különleges élmény. Érdekesség, hogy a Holt-tenger valójában egy tó, sótartalma pedig 8x annyi, mint az óceánoké. Ezért nem érdemes sokáig a vízben maradni, hamar érezni fogjuk, hogy a sós víz csípi a bőrünket. Viszont nem lehet kihagyni a Holt-tengeri iszappakolást, ami nagyon is jót tesz a bőrnek.

📍 Holt-tenger 

Összességében tehát izgalmas és tartalmas négy napot töltöttünk Jordániában, ahol olyan élményekben lehet része az embernek, mint sehol máshol. Aki kedveli a történelmet, szereti felfedezni a természet csodáit, érdekli az arab kultúra vagy gasztronómia, annak mindenképp érdemes ide ellátogatni. Ajánlom egyébként, hogy hosszabb időt töltsünk az országban. Négy nap alatt nagyon rohanós ezeket a helyeket meglátogatni, de lehetséges.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s